Figyelj, mosolyogj, érts egyet

A tested elmenekülhet, de a lelked nem tud. Hiába tartasz távolságot, hiába hallgatsz, hiába kerülsz ki helyzeteket – ami benned dolgozik, az előbb-utóbb utolér.

"Mi van, ha rosszul döntök?" Tedd fel inkább ezt a kérdést magadnak: Mi van, ha sosem döntök? A várakozás is választás. A halogatás is út – csak nem előre visz. Nincs tökéletes pillanat, nincs tökéletes válasz. A MOST van. 

Tudod mi történik, amikor magad mellett döntesz? Felszabadulsz. Erőssé válsz és többé nem kérsz engedélyt az életedhez. Vedd észre: A halogatás nem biztonság – csak láthatatlan visszalépés. 

„Nincs döntési jogköröm.” „Úgyis korlátokba ütközöm.” „Amit hoznék, értéktelen.” Ismerős ez a belső monológ? A tehetetlenség érzése dühöt szül… aztán jön a csalódottság, majd a levertség.

Az elfogadás ott kezdődik, hogy elhiszed magadnak, amit érzel: „Ez a dolog nekem fáj”. Nem próbálod szebbé tenni, lenyelni a békát. Ha mégis így teszel, irdatlan mennyiségű pszichés energiába kerül nap mint nap, hogy a valódi érzéseidet besöpörd a szőnyeg alá.

Szívből végzed a munkád vagy csak a jól megszokott sémák szerint lébecolsz?