Mindegy?

Döntéseinknek, ahogy tetteinknek, következményei vannak és meghatározzák, hogy mi marad velünk a végén.

„Nincs döntési jogköröm.” „Úgyis korlátokba ütközöm.” „Amit hoznék, értéktelen.” Ismerős ez a belső monológ? A tehetetlenség érzése dühöt szül… aztán jön a csalódottság, majd a levertség.

A mai nap nehéz lesz! Előre eldöntöttem, hogy nem csinálok az égvilágon semmit! Te, hogy vagy ezzel?

Tudják a munkatársaid kinek mi a feladata, és hogy mi a felelősségi körük? Vajon adtál nekik döntési jogkört is ezekhez a feladatokhoz, felelősségi körhöz? Igen = gratulálok, csak így tovább! Nem = beszéljünk, mert jó hírem van számodra!

A majom ott ugrál a válladon, de biztos, hogy te vagy a "gazdája"? Tisztában kell lenned a helyzeteddel és rálátnod a saját felelősségedre.

A határmeghúzás nem csupán egy pszichológiai fogalom; ez az önmagunk védelme és a mentális egészségünk megőrzése érdekében tett lépés. Sokan nehezen mondanak nemet, ami miatt könnyen túlvállalják magukat, és végül kimerültek vagy frusztráltak lesznek.

A nehéz kérdés megválaszolása nehéz, elkerülni könnyű. Egy nehéz helyzet megoldása kényelmetlen, elkerülése időleges.

Szívből végzed a munkád vagy csak a jól megszokott sémák szerint lébecolsz?

Az elfogadás ott kezdődik, hogy elhiszed magadnak, amit érzel: „Ez a dolog nekem fáj”. Nem próbálod szebbé tenni, lenyelni a békát. Ha mégis így teszel, irdatlan mennyiségű pszichés energiába kerül nap mint nap, hogy a valódi érzéseidet besöpörd a szőnyeg alá.

Tudod mi történik, amikor magad mellett döntesz? Felszabadulsz. Erőssé válsz és többé nem kérsz engedélyt az életedhez. Vedd észre: A halogatás nem biztonság – csak láthatatlan visszalépés. 

Reggel az első gondolatod meghatározza a napod irányát. Ha kételkedsz, az egész napodra árnyékot vetsz.

A tested elmenekülhet, de a lelked nem tud. Hiába tartasz távolságot, hiába hallgatsz, hiába kerülsz ki helyzeteket – ami benned dolgozik, az előbb-utóbb utolér.

A naptárad tele van… és a szíved a helyén van? Minden nap rohansz, szervezel, reagálsz — de közben talán már nem is te irányítasz. A teendők visznek, nem te őket. Ideje megállni egy pillanatra, és megkérdezni magadtól: Mi az, ami igazán fontos?

A mentális állóképesség nem motivációs idézet, hanem működés: terhelés alatt is tisztán gondolkodni. Amikor nő a nyomás, az idegrendszer gyors kiutat keres: menekülés, halasztás, kifogás. Ilyenkor indul az alkudozás magaddal. 

A nem döntés egy körhinta. Pörögsz, forogsz, a háttér elmosódik, és közben azt hiszed: „haladok”. Pedig ugyanoda érkezel vissza. Ugyanaz a kérdés, ugyanaz a szorítás, ugyanaz a „ma még nem”, “még azt megvárom”.

Koncentrálj a mai napra és nagyvonalúan engedd el a tegnap sérelmeit.

Bárhol is vagy az életben (szegény, gazdag, letört, boldog, elutasított, rajongott vagy valahol ezek között), egyetlen dolog számít: a következő lépésed. Mit fogsz csinálni következő lépésként.

A múltban vagy a jövőben élsz? Sokan beleragadnak a régi hibáikba, kudarcaikba, és észre sem veszik, hogy a jelenük is csak múlt lesz holnap. A cselekedeteid ne a tegnapot ismételjék, hanem a jövődre emlékeztessenek!

Eldobható világ?

Kedves vállalkozó társam! Hány motiváló előadás, konferencia után kerültek a jegyzeteid a fiók mélyére? Hányszor érezted: „ez most más lesz” – aztán minden maradt ugyanúgy?

Bodogán Iván vagyok, Certified High Performance Coach™. Abban támogatom a döntéshozókat (Minden ember az!), hogy fenntartható módon érjenek el csúcsteljesítményt.

Kerültél már olyan szituációba, hogy a segítségedet kérték, azonban a pártfogást követően úgy érezted, hogy a segítségkérő számára nem is volt igazán fontos a megoldás? Kvázi más felelősségét teljesen magadra vetted. Kellemetlen érzés igaz?

Szereted rúgni neki? Csitt-Csatt-Puff, tolja az orát, no meg jön a kis tűzijáték. Igen ám, de ez hamar check engine-hez vezet! Oh, hogy már az életedben is tapasztaltál hasonlót?

Majd akkor csinálom, ha… Mire vársz, talán 200 évig fogsz élni? Az ideális helyzet… hát, egyfajta illúzió, helyzetek vannak amik nem ideálisak, viszont lehetőséget adnak dönteni. Választani helyzetet, vagy elengedni helyzetet.

Halogatsz. Túl régóta bizonygatod, hogy még mindig jó neked az, ami már rég nem visz tovább.

“A múlt, nem a jelen csak régen…” Így hát engedjük meg neki, hogy békességben távozhasson, nyitva egy új, saját fejezetet.

A legtöbb ember nem azért nem lép, mert nem tudja, mit kell tennie. Pontosan tudja. Csak újra és újra talál egy elfogadhatónak tűnő magyarázatot, hogy miért ne most tegye meg.

Az izgalom olykor félelemmel jár. A gyomorszorító érzés már merőben elegendő ahhoz, hogy a biztonságos és kiismert életvitelünkben maradjunk. Mi a bökkenő ezzel? AZ ELŐRELÉPÉST ELFELEJTHETJÜK.

"Mi van, ha rosszul döntök?" Tedd fel inkább ezt a kérdést magadnak: Mi van, ha sosem döntök? A várakozás is választás. A halogatás is út – csak nem előre visz. Nincs tökéletes pillanat, nincs tökéletes válasz. A MOST van. 

Miért van az, hogy a kitűzött célt rendre abbahagyom, kiszállok belőle ❓ Miért történik ez velem ❓ Tényleg ilyen szerencsétlen vagyok ❓ Ez csak velem fordul elő ❓ Ezekre a kérdésekre fogok választ adni egy konkrét eset bemutatásával.

Lehetőségek tárháza hever előttünk. Trendek, irányzatok, hóbortok. Millió út közül választhatunk nap mint nap. Aranykorban élünk! Hurrá! És ez nem irónia, hanem így is van. De vajon így is éljük meg?

A változtatástól félünk mert nem tudjuk mi lesz és ez teljesen normális. Ugyanakkor a NEM változtatásban is ugyanúgy benne van a bizonytalanság, hiszen honnan tudod, hogy amit ma biztosnak hiszel holnap is az lesz-e?

A coaching beszélgetések sokszor a változásról szólnak. Arról, hogyan alkalmazkodunk, fejlődünk, és közelebb kerülünk a legjobb önmagunkhoz. Mégis van benne egy paradoxon.

A jövődről mindenképp dönteni fog valaki, lehetsz az te is! Sajnos nagy valagat kerítünk a változtatásnak. Beszélünk róla, ígérünk, fogadkozunk, közben halogatjuk, időt kérünk, gondolkozunk, megbeszéljük “tanácsadóinkkal”, majd mire a döntéshez érünk elmegy a vonat.