Eltávolodás magunktól

Az izgalom olykor félelemmel jár. A gyomorszorító érzés már merőben elegendő ahhoz, hogy a biztonságos és kiismert életvitelünkben maradjunk. Mi a bökkenő ezzel? AZ ELŐRELÉPÉST ELFELEJTHETJÜK.

Válaszadásra való képesség. Ez a kulcs! Az azonnali és átgondolatlan reagálás helyett, adj magadnak egy kis szusszanást és csak utána tegyél lépéseket!

Vállalkozó vagy? Meggyűlik a bajod az árképzéssel és a vevőszerzéssel? Mint minden külső tényező, ez is a belsőd manifesztációjának köszönhető!

Megéri megjátszanod magad csak azért, hogy elfogadjanak? Rövid távon talán könnyebb módszernek tűnik szerepet játszani, hogy mások szeressenek. De mi az ára?

Nem tudsz tétlenül ülni, ha a környezetedben valaki nehéz élethelyzetbe kerül? Általában azonnal az illető segítségére sietsz? Akkor bizonyára sokakhoz hasonlóan túlműködő vagy kapcsolataidban. Ez a viselkedési jellem hosszú távon kimerültséghez, kiégéshez és összeomláshoz vezethet. Ergo nem célszerű figyelmen kívül hagyni, mert egy idő után totális káoszt fog okozni az életedben, sőt érzelmileg és fizikailag is tönkretesz.

Rutinszerű feladatok + Kisujjból megcsinálom = Nincs kihívás. EZ VESZÉLYES! Hol marad az élményszerzés a képletből?

Ha nem kérsz, akkor van egy biztos NINCS-ed. A helyzet az, hogy kérni tanulást igényel. Ez pont olyan nevelést követel, mint ahogy a gyerek megtanul köszönni (vagy nem?)

Az előző videóm ("Belül rend, kívül fény") okozott némi fejtörést, így úgy érzem fontos körüljárni a határhúzás témakörét. Nem minden "ENNYIT ÉS NE TOVÁBB" szól a haragról.

Akinek, helye van az életedben.