Őszinteség vagy önámítás?

Dolgozol, pörögsz, intézel… mégis estére mintha semmit nem haladtál volna?  A figyelmed szétszakad, a napod szétfolyik. És te?  Egyre inkább elveszel benne. A valódi produktivitás nem a teendők számában, hanem a jelenléted minőségében rejlik.

Őszintén: hány napot pazarolsz még el úgy, hogy csak sodródsz? A naptárad tele. A fejed zúg. A lelked meg… csöndben háttérbe húzódott. Mindenkit kiszolgálsz. Mindent elintézel. Csak épp te tűnsz el a saját életedből.

A lelki önámítás, a tagadás, az elfojtás – lassan öl. Nem egyszerre, hanem naponta egy kicsit. Lerakódik. Testben. Lélekben. Kapcsolatokban.

Megéri megjátszanod magad csak azért, hogy elfogadjanak? Rövid távon talán könnyebb módszernek tűnik szerepet játszani, hogy mások szeressenek. De mi az ára?

A barátság sokszor természetesnek tűnik. Azonban a sok, olykor felszínes, sallangos nevetés és trécselés mellett, vajon igazán odafigyelünk egymásra? Mikor kérdezted meg utoljára, hogy a barátodnak mi a legnagyobb fejfájása?

A véleményed értékes, és nem kell bocsánatot kérned miatta. A magyarázkodás gyengíti a hitelességed, és aláássa az önbizalmad. Bízz magadban, és állj ki a véleményed mellett! A magyarázkodás helyett fogalmazz magabiztosan, és mutasd meg a világnak, hogy büszke vagy arra, amit gondolsz.