Gyakran a terv ugyan megszületik (kitűztük a célt), még bele is fogunk a megvalósításba, de nem sokkal később abbahagyjuk és az egész hamvába hal.
Gyakran a terv ugyan megszületik (kitűztük a célt), még bele is fogunk a megvalósításba, de nem sokkal később abbahagyjuk és az egész hamvába hal. Megdumáljuk magunkat miért nem volt jó, miért nem volt fontos. Keresünk új célt. De azzal is ugyanaz lesz a helyzet.
Miért van ez így?
Mert nem vettük meg a célt. Nem köteleződtünk el mellette, nem érezzük magunkénak, így nem is csináljuk meg.
Miért nem vettük meg a célt?
A célt a jelenlegi Énem nézőpontjából tűztem ki. Evidens! Okos eszemmel tudom, hogy a cél eléréséhez változtatnom szükséges, új tudáselemeket kell felvennem, vagy fizikai testemet kell fejlesztenem. Ezt tudjuk, hiszen ezért fogunk bele egy új képzésbe, vagy kezdünk el sportolni.
Ugyanakkor amit nem tudunk; nem tudjuk elképzelni azt, hogy milyen lesz az az ember aki azokkal az új tudáselemekkel, fizikai jellemzőkkel majd rendelkezni fog.
Nincs róla képünk kik leszünk, csak arról van képünk, hogy most kik vagyunk. Azaz nem kapcsolódunk a jövőbeli Énünkhöz… és ez konfliktust okoz bennünk, ezért tudjuk könnyedén dobni a célt.
Ha nincs kapcsolódásunk a jövőbeni énünkhöz, miért lenne kötődésünk a jövőbeli célunkhoz?
Az ember előre nem tudja elképzeli a változását, csak visszamenőleg. Viszont, ha el tudom képzelni azt a személyt, - vágyom, akarom, a zsigereimben érzem azt a személyt - aki lenni akarok, akkor a célmegvalósítás is egyszerűbb lesz.
A fő feladatunk tehát ennek az új Énnek a megalkotása, a célok kitűzése és persze azok megvalósítása.
Gyerünk!
Megnézem a bloghoz tartozó videót!
