“Az a baj Iván, hogy hiába tanulok, fejlesztem magam, építem a vállalkozásom, a barátaim sokkal előrébb tartanak fizetésben, ház, kocsi, nyaralás, stb… terén.”
Mit lehet erre válaszolni?
1.) Ez nem baj, ez egy érzés.
2.) Aki képzi magát, magába fektet és pl. vállalkozásába, annál nem értelmezhető a ‘hiába’ szó.
3.) Előrébb tartanak... egy véges versenyben igen, ott van start, van stop, vannak pillanatképek (részidők) és végül a teljes szakaszt értékelik ki volt azon a versenyen a jobb. Volt már olyan a történelemben, hogy a világbajnok a következő mérkőzésen kikapott. Azon a versenyen nem ő volt a jobb.
Mi ezzel az egész versengéssel a helyzet?
Azt gondoljuk, hogy felépíteni és megélni az életet az egy kötött idős verseny, azonban ez több sebből vérzik. Egyszerre indultunk? Ugyanabban a versenyszámban? Ugyan azokkal a kompetenciákkal? Megegyeznek a szabályok? A bíró is aszerint mér? és sorolhatnánk... A lényeg, hogy kikapunk pár elemet és azt kezdjük hasonlítgatni ügyet sem vetve a maradék több tucatra.
Miért frusztráló?
Mert mi belátunk saját kulisszánk mögé, viszont a másikét nem látjuk (hiába a legjobb barátunk). Így mi marad? A mi background-unkat hasonlítjuk össze a másik rivaldafényével és ez baromi nagy frusztrációt okoz.
Mi a megoldás?
Tudatosítsuk, hogy ez a verseny végtelen, ezt a versenyt nem a bíró, hanem a pap fújja le. Tehát meddig pallérozhatjuk magunkat, meddig építhetjük magunkat, meddig élhetünk jó minőségben? Ameddig akarunk és ameddig élünk.
És, hogy mi lesz a versenytársakkal?
Az amivé ŐK akarnak válni. Lehet az első három részidőben jók, de a verseny végtelen. Ne őket nézzük, azt nézzük, hogy mi magunk hol voltunk tegnap, egy hónapja, egy éve. Mindenki emlékszik az iskola legjobb nőjére, legmenőbb pasijára, eminens osztálytársára. Akkor ők álltak nyerésre, és vajon most is? Nem biztos.
Te magaddal versenyzel senki mással! Ha pedig biztosra akarsz menni, ne versenytársat keress, hanem jó edzőt!
